Dr. Dobozy Lilla család | ingatlan | peres képviselet

Dr. Dobozy Lilla ügyvéd

Kedves Látogató!

Dr. Dobozy Lilla budapesti ügyvéd vagyok és kiemelten családjoggal, ingatlanjoggal, öröklési joggal, társasági joggal és peres képviselettel foglalkozom.

Bár ügyfeleim jelentősebb része Budapest, a főváros környékéről, illetve a közép-magyarországi régióból (Pest megye és környéke) keres fel, rendszeresen kapok megkereséseket külföldön élő magyar állampolgároktól is.

2008 óta vagyok aktív a jogi pályán, amelyhez az alapokat az ELTE jogi kara adta. Az oldalamon nem csak általános információkat találhat fókuszterületeimről, de igyekeztem beépíteni az elmúlt években az egyes jogi területekkel kapcsolatos leggyakoribb ügyfélkérdéseket is, természetesen a válaszokkal együtt.

Ügyvéd Budapest

Célom, hogy a hozzám fordulók jogi képviseletét a lehető legmagasabb szakmai színvonalon, az ügyfél folyamatos tájékoztatása mellett, professzionálisan lássam el. Szeretném tenni ezt egy olyan praxis keretében, ahol az ügyfélközpontúság magától értetődő, és ahol a jogi problémákon túl az ügyfél az első: története, kérdései és aggodalmai. Hiszem, hogy csak így lehet bizalmat felépíteni, ami az alapja a hatékony, gyors és pontos ügyintézésnek és a korrekt tájékoztatásnak.

Milyen területeken nyújtok elsősorban jogi képviseletet, szolgáltatást?

Egy ügyvéd által ellátható jogi tevékenységeket az ún. Ügyvédi Törvény szabályozza, ami az ajánlott területeken kívül részletesen szabályozza az ügyvédi tevékenységeket, úgy mint:

  • ingatlan adásvételi szerződés ellenjegyzése, megszerkesztése
  • ügyfél képviselete
  • jogi tanácsadás
  • szerződés, beadvány, okiratszerkesztés
  • közigazgatási hatósági ügyek intézése
  • letétkezelés
  • ügyvédi felszólító levél

Kiemelt fókuszterületeim:

A lista természetesen nem teljes. Bővebb információt az egyes szakterületekre való kattintással kaphat.

Home » Bemutatkozás

Mi az ügyvédi megbízás menete?

1.

KONZULTÁCIÓ

2.

SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK MEGBESZÉLÉSE

3.

MEGBÍZÁSI SZERZŐDÉS ALÁÍRÁSA

Mire jó a konzultáció?

A konzultáció alatt a jogi problémája megismerése után részletes tájékoztatást kap a lehetséges ügyvédi megoldásokról, jogi lehetőségekről, az eljárás menetéről, valamit az ügyvédi megbízási díjról. A konzultáció nem jelent kötelezettséget a tartós megbízásra.

Milyen iratokat hozzon magával a konzultációra?

Elsősorban az üggyel kapcsolatos valamennyi iratot, amennyiben már előzmény iratok is vannak, akkor azokat különös tekintettel hozza magával (pl. korábbi keresetlevél, ítélet, szerződés, felszólítólevél, szakértői vélemény, végrendelet, hagyatékátadó végzés, ingatlan adásvételi szerződés, munkaszerződés, társasági szerződés, céges iratok, közigazgatási határozat). A megbízási szerződéshez szükség van még azonosító okmányaira is (személyi igazolvány v. útlevél, lakcímkártya).

Hogyan kaphatok tájékoztatást az ügyem állásával kapcsolatban?

Személyesen az irodában, telefonon a +36 20 501 3414, elektronikus úton e-mailen info[kukac]drdobozylilla[pont]hu, Skype, Viber, Whatsapp, FaceTime Audio szolgáltatásokon keresztül.
Mindig személyesen válaszolok a megkeresésekre, a legtöbb esetben 24 órán belül. Sürgős esetben kérem keressen telefonon (a telefonálás díjszabásáról a konzultáció során kaphat tájékoztatást). Bővebb információt a kapcsolat gombra kattintva kaphat.

JOGI TANÁCSADÁSRA VAN SZÜKSÉGE?